Boldog névnapot Abigél, Alex

Ezzel az intézkedéssel évente 4,5 millió euró takarítunk meg

Az államtitkárok és alprefektusok számának csökkentése évi 4,5 millió euró megtakarítást jelent. Még nem tudni, azonban, hogy a menesztett tisztségviselők közül mennyien kerülnek vissza majd a költségvetési rendszerbe, mivel szakmai átminősítésben is részesülhetnek, vagy esetleg más munkahelyeket tölthetnek be.


Mihai Capră, a közigazgatási és belügyminisztérium államtitkára úgy vélte, a közszféra átszervezése más adminisztratív felosztást feltételez. Megjegyezte, a szaktárca struktúrájának átszervezése formailag már megtörtént, de ezt még jóvá kell hagynia a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT) is. A személyzet-létszámra vonatkozó szabályozó rendelkezés gyakorlatba ültetése nyomán a helyi közigazgatási hivatalokból összesen 53 ezer alkalmazottat bocsátanak el.

A polgármesteri hivataloknak – a helyi tanácsokban – és a megyei tanácsoknak augusztus 16-áig kell jóváhagyniuk az intézmények szerkezeti felépítését.

rador

Szólj hozzá

You must be Bejelentkezve mint to post a comment.

Szavazz

Szerinted mi fontosabb egy kapcsolatban?

RSS NemFM hirek

  • NemFM mobiltelefonokon
    Újból elindítottuk a NemFM webrádiónak a NOKIA szerverét. Kiprobáltuk, működik és vagány. Autóban is lehet ezután hallgatni, vagy akár az utcán fülcsihalcsival. A kódólás mp3 formátumra van állítva 32 kbps, ami azt jelenti, hogy nem kell a mobiloddal WiFi-hez csatlakoznod, hanem bőven elegendő a szolgáltató által biztosított sáv. A Nokiás fiúk szerint csak N […]
  • Hazaküldtük Lórit az Ünnepekre..
    Hallgasd meg a rádiós bejátszást! Neagu Lóránt a szerencsés nyertese a NemFM Karácsonyi üzemanyagjátéknak. Megtankoltuk a verdáját fullba. Lóránt a Gyimesekben fogja tölteni a téli ünnepeket. Gratulálunk neki s ti is.. Januártól hetente sorsolunk ki 10 liter üzemanyagot a hűséges hallgatóknak. Játékaink mottója marad a “Hallgass és nyerj!” Kellemes Ünnepeket […]
  • Hazaküldünk az Ünnepekre! (Játék)
    Hallgasd a NemFM webrádiót és nyerd meg a Karácsonyi (elég) nagydíjat, egy telitank üzemanyagot, hogy húzhass haza a téli Ünnepekre. Amikor azt hallod a rádióban zenék között, hogy a Mikulás nevet, vagy az Angyal repülni tanul, akkor rögtön küldj egy e-mailt a telitank[kukac]nemfm[pont]ro e-mail címre ami kell tartalmazza a telefonszámod és részt vehetesz a […]

Ugyanebben a kategóriában

Megkezdődött Jacques Chirac korrupciós pere
Megkezdődött Jacques Chirac korrupciós pere

Párizs – Megkezdődött hétfő délután Jacques Chirac volt francia elnök korrupciós pere, de a 78 éves [Bővebben]

Egy tyúkper kellett a CIA lebuktatásához
Egy tyúkper kellett a CIA lebuktatásához

Két kis new yorki cég pereskedése fényt derített a CIA egyik legféltettebb titkára: a terrorizmus gyanújával [Bővebben]

Dale Farm: lejárt a határidő, a romáknak menniük kell
Dale Farm: lejárt a határidő, a romáknak menniük kell

Augusztus 31-ével lejárt a határidő, amit az angliai Basildon városának önkormányzata adott a Dale Farm [Bővebben]

Szabadlábra kerülhet Tóásó Előd
Szabadlábra kerülhet Tóásó Előd

A Toásó Előd ügyében bemutatott bizonyítékok a védőügyvédek egybehangzó véleménye szerint nem elegendőek [Bővebben]

Megölhették Kadhafi fiát
Megölhették Kadhafi fiát

Nem lehet tudni, valóban életét vesztette-e Szaif al-Arab, Moammer Kadhafi legkisebb fia. Tripoliban arról [Bővebben]

Más írások