Boldog névnapot Dóra, Dorottya

„Semmitmondó és ellentmondásos volt az Orbán-beszéd Tusnádfürdőn”

Az MSZP szerint Orbán Viktor tusványosi beszédét a semmitmondás és az ellentmondásosság jellemezte.


Kovács László, az MSZP alelnöke úgy nyilatkozott: a miniszterelnök beszéde – a román államfő jelenléte miatt is – a közös érdekekre helyezte a hangsúlyt, bár ezeket Basescuval ellentétben nem részletezte. Hozzátette: Orbán Viktor most Oroszországnak sem azt üzente, amit korábban mondott – hogy a demokratikus értékrenddel ellentétes gondolkodásmóddal és a parancsuralmi rendszerrel nincs alapja az együttműködésnek -, hanem a kereszténységet fedezte fel összekötő kapocsként.

A szocialista politikus úgy látja: a kormányfő megismételte csütörtöki parlamenti beszédének homályos fejtegetését az ideológiák jelentéktelenné válásáról, ami aligha felel meg az Európai Néppárt felfogásának. Mint mondta, korábbi tusványosi felszólalásaitól eltérően Orbán Viktor most nem küldött harcias üzenetet a magyarországi baloldalnak, nem érzett puskaporszagot. Beszédét az áprilisi választási győzelem és a kétharmados parlamenti többség miatti elégedettség uralta – vélekedett.

Kovács László úgy fogalmazott: Orbán a forradalomnak minősített választás és a két hónapnyi kormányzás következményeiről ugyanolyan hamis mérleget vont, mint egy pénteki televíziós interjúban. Arról beszélt, annak kell jól járnia, aki betartja a törvényeket, arról azonban nem tett említést, hogy sebtében, a parlamenti demokráciában szokásos előkészítést és egyeztetést mellőzve benyújtott, majd áterőltetett, az alkotmányosságot és demokráciát sokszor súlyosan sértő törvényekről van szó – közölte.

Az ellenzéki politikus leszögezte: Orbán Viktor a tusványosi beszédében sem tudta feloldani azt az ellentmondást, hogy miként lett a tavasszal még romokban lévő országból, a június elején még államcsőd közeli gazdaságból néhány hét alatt stabil ország, hogyan lehetett ezt elérni a csütörtök este elfogadott, de még hatályba sem lépett 29 pontos akciótervvel.

Emlékeztetett arra: a szocialista párt az elmúlt húsz évben – kormányon és ellenzékben is – a magyar-román viszony javítása, az együttműködés erősítése mellett foglalt állást, ezért is kötött a Horn-kormány 1996-ban alapszerződést Romániával. Felidézte: a szerződést az akkor ellenzéki Fidesz dühödten támadta. Kovács László álláspontja szerint az első Orbán-kormány is tett olyan lépéseket, amelyek inkább élezték, nem pedig javították a két ország viszonyát.

MTI

Szólj hozzá

You must be Bejelentkezve mint to post a comment.

Szavazz

Szerinted mi fontosabb egy kapcsolatban?

RSS NemFM hirek

  • NemFM mobiltelefonokon
    Újból elindítottuk a NemFM webrádiónak a NOKIA szerverét. Kiprobáltuk, működik és vagány. Autóban is lehet ezután hallgatni, vagy akár az utcán fülcsihalcsival. A kódólás mp3 formátumra van állítva 32 kbps, ami azt jelenti, hogy nem kell a mobiloddal WiFi-hez csatlakoznod, hanem bőven elegendő a szolgáltató által biztosított sáv. A Nokiás fiúk szerint csak N […]
  • Hazaküldtük Lórit az Ünnepekre..
    Hallgasd meg a rádiós bejátszást! Neagu Lóránt a szerencsés nyertese a NemFM Karácsonyi üzemanyagjátéknak. Megtankoltuk a verdáját fullba. Lóránt a Gyimesekben fogja tölteni a téli ünnepeket. Gratulálunk neki s ti is.. Januártól hetente sorsolunk ki 10 liter üzemanyagot a hűséges hallgatóknak. Játékaink mottója marad a “Hallgass és nyerj!” Kellemes Ünnepeket […]
  • Hazaküldünk az Ünnepekre! (Játék)
    Hallgasd a NemFM webrádiót és nyerd meg a Karácsonyi (elég) nagydíjat, egy telitank üzemanyagot, hogy húzhass haza a téli Ünnepekre. Amikor azt hallod a rádióban zenék között, hogy a Mikulás nevet, vagy az Angyal repülni tanul, akkor rögtön küldj egy e-mailt a telitank[kukac]nemfm[pont]ro e-mail címre ami kell tartalmazza a telefonszámod és részt vehetesz a […]

Ugyanebben a kategóriában

Megkezdődött Jacques Chirac korrupciós pere
Megkezdődött Jacques Chirac korrupciós pere

Párizs – Megkezdődött hétfő délután Jacques Chirac volt francia elnök korrupciós pere, de a 78 éves [Bővebben]

Egy tyúkper kellett a CIA lebuktatásához
Egy tyúkper kellett a CIA lebuktatásához

Két kis new yorki cég pereskedése fényt derített a CIA egyik legféltettebb titkára: a terrorizmus gyanújával [Bővebben]

Dale Farm: lejárt a határidő, a romáknak menniük kell
Dale Farm: lejárt a határidő, a romáknak menniük kell

Augusztus 31-ével lejárt a határidő, amit az angliai Basildon városának önkormányzata adott a Dale Farm [Bővebben]

Szabadlábra kerülhet Tóásó Előd
Szabadlábra kerülhet Tóásó Előd

A Toásó Előd ügyében bemutatott bizonyítékok a védőügyvédek egybehangzó véleménye szerint nem elegendőek [Bővebben]

Megölhették Kadhafi fiát
Megölhették Kadhafi fiát

Nem lehet tudni, valóban életét vesztette-e Szaif al-Arab, Moammer Kadhafi legkisebb fia. Tripoliban arról [Bővebben]

Más írások