Boldog névnapot Ivó, Milán

Összeveszett Palik és Bocsi

Összeugrott Bochkor Gábor és Palik László. Azóta kerülik egymás társaságát, mióta Várkonyi Andrea autóversenyzőnek állt.

A sok közös kalandot megélt ősrégi jó barátok között a hírek szerint megromlott a viszony. Úgy mondják, azon kaphattak össze, hogy Várkonyi Andrea nem Palik László csapatában ralizik
Fotó: Isza Ferenc, Bors

Andrea: nem akarok viszályt
Várkonyi Andrea és párja, Bochkor Gábor tegnap kislányukkal, Nórival részt vettek a II. Talmácsi Napon, Kecskeméten. A népszerű sztárpár a tervek szerint több hírességgel együtt indult volna a tiszteletükre megrendezett futamon. A kedvezőtlen időjárás miatt azonban a celebrajt elmaradt, de a profi versenyzők – Talmácsival az élen – lelkesen száguldoztak a pályán. Az eseményen lapunk munkatársa arról faggatta Andreát, mit szól ahhoz, hogy párja, Bochkor Gábor miatta veszett össze Palik Lászlóval.
– Nagy ostobaság lenne részükről, ha miattam hosszan megromlana a viszony köztük. Ez az én dolgom, Gábornak és Lacinak mindehhez semmi köze – zárta rövidre válaszát Andi.

Együtt jártak az afganisztáni hadszíntéren, néhány éve versenyeztek egymással repülőgéppel és autóval, sőt Palik vette át Bochkor helyét nem olyan régen a Bumerángban, amikor a rádiós nyaralni ment. Barátságuk már-már idillinek tűnt, olyannyira, hogy a ralis többször bejelentkezett cimborája műsorában, sőt, Bochkor egyszer jókedvében még kislánya kezét is felajánlotta Palik nagyobbik fiának. Ennek azonban vége: a hírek szerint a két egykori jó barát immár nem keresi egymás társaságát.

Palikot ismerve nem csoda, hogy a megromlott viszony mögött az autósportot kell keresni. Neki kevés dolog szentebb ennél, ezért nehezen emészti meg, hogy barátja kedvese, Várkonyi Andrea nem nála, hanem a rivális Szalay Balázs csapatában ült a terepjáró volánjához. A TV2 csinos – és most már mondhatjuk – bevállalós híradósa ráadásul jelentős szponzori hátteret gyűjtött be magának a ralizáshoz. Palik László számára Szalay Balázs amúgy is vörös posztó. Emlékezetes ugyanis, hogy tavaly januárban éppen az ő fellebbezése miatt veszítette el élete legjobb pozícióját a Dakar Ralin.

Szalay Balázs, Várkonyi Andrea csapatfőnöke megerősítette információinkat.
– Azt tudom, hogy régebben Bochkor Gáborék és Palik Lászlóék híresen nagy családi barátok voltak. Aztán Várkonyi Andi elkezdett nálunk versenyezni, és akkor történt köztük valami – mondta szűkszavúan Szalay. Szerettük volna az ügyben Palik Lászlót is megszólaltatni, ô azonban azt üzente, ezekben a napokban csak a magyar Forma–1-es versennyel hajlandó foglalkozni.

BorsOnline

Szólj hozzá

You must be Bejelentkezve mint to post a comment.

Szavazz

RSS NemFM hirek

  • NemFM mobiltelefonokon
    Újból elindítottuk a NemFM webrádiónak a NOKIA szerverét. Kiprobáltuk, működik és vagány. Autóban is lehet ezután hallgatni, vagy akár az utcán fülcsihalcsival. A kódólás mp3 formátumra van állítva 32 kbps, ami azt jelenti, hogy nem kell a mobiloddal WiFi-hez csatlakoznod, hanem bőven elegendő a szolgáltató által biztosított sáv. A Nokiás fiúk szerint csak N […]
  • Hazaküldtük Lórit az Ünnepekre..
    Hallgasd meg a rádiós bejátszást! Neagu Lóránt a szerencsés nyertese a NemFM Karácsonyi üzemanyagjátéknak. Megtankoltuk a verdáját fullba. Lóránt a Gyimesekben fogja tölteni a téli ünnepeket. Gratulálunk neki s ti is.. Januártól hetente sorsolunk ki 10 liter üzemanyagot a hűséges hallgatóknak. Játékaink mottója marad a “Hallgass és nyerj!” Kellemes Ünnepeket […]
  • Hazaküldünk az Ünnepekre! (Játék)
    Hallgasd a NemFM webrádiót és nyerd meg a Karácsonyi (elég) nagydíjat, egy telitank üzemanyagot, hogy húzhass haza a téli Ünnepekre. Amikor azt hallod a rádióban zenék között, hogy a Mikulás nevet, vagy az Angyal repülni tanul, akkor rögtön küldj egy e-mailt a telitank[kukac]nemfm[pont]ro e-mail címre ami kell tartalmazza a telefonszámod és részt vehetesz a […]

Ugyanebben a kategóriában

remote host "twice.hu" not allowed
Horoszkóp 2012
Horoszkóp 2012

A 2012-es év bonyolultnak és kihívásokkal telinek ígérkezik, a csillagok állása szerint. A 12 csillagjegy [Bővebben]

Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!
Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!

A karácsony illetve az azt megelőző készülődés a legveszélyesebb időszaknak számít a világ legtöbb [Bővebben]

Ismét egy művész távozott – Öngyilkos lett Mary Zsuzsi
Ismét egy művész távozott – Öngyilkos lett Mary Zsuzsi

Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő, erősítette meg az MTI értesülését az elhunyt megnevezése nélkül a [Bővebben]

Vessző Társkereső a facebookon
Vessző Társkereső a facebookon

Magányos volt a Karácsony? Nincs kivel tölteni a Szilvesztert? Hideg az ágy és forró a bugyi? Itt a jó hír : [Bővebben]

Legszebb keresztmami
Legszebb keresztmami

Lesifotósunk székelyföldi túrája során egy keresztelőn vett részt, ahol felfedezte talán a világ legszebb [Bővebben]

Más írások