Boldog névnapot Ivó, Milán

Alul semmi? Előzd meg a felfázást!

A felfázás gyakori nyári betegség. Pedig a a fájdalmas és gyakori mosdóba szaladgálást meg lehet előzni. Sőt érdemes is, mert súlyosabb esetben akár vesemedence-gyulladást is okozhat.


Ahogy a neve is mutatja, felfázásra az számíthat, aki tartósan üldögél hideg helyen. Bár ennek ellenére sokan összekeverik a hólyaghurutra (cystitis) jellemző gyakori és fájdalmas vizelést, illetve a hüvelyi folyást.

Megelőzhető

Az emberi testben számos olyan baktérium található, mely normál helyzetben nem okoz fertőzést, panaszt. Bizonyos körülmények között azonban elszaporodik, kórokozóvá válik. Ilyen, amikor a szövetek lehűlnek, ennek hatására védekezőképességük csökken, és gyulladás lép fel. Innen származik a felfázás elnevezés, ha ugyanis valaki tartósan üldögél hideg helyen, vagy nem öltözik fel alulról eléggé melegen, gyakran hólyaghurutot kap. Megelőzni tehát az előbb említett lehűlés elkerülésével lehet. Nehezen gyógyuló vagy ún. recidiváló (vagyis visszatérő) esetekben célszerű a vizeletből baktériumtenyésztést készíttetni, mert az eredmény birtokában célzott antibiotikus kezelésre van lehetőség. Ilyenkor feltétlenül javasolt urológus szakorvosi vizsgálat is.

felfázás
Forrás: Northfoto

Átterjedhet a méhre

A cystitis a húgyhólyagot belülről bélelő nyálkahártya gyulladásos megbetegedése. A gyulladást az esetek túlnyomó többségében bakteriális fertőzés okozza. Ez érintheti csak a hólyagot, de súlyosabb vagy elhanyagolt esetben – felszálló fertőzés formájában – a húgyvezetékeken át elérheti az egyik oldali, illetve akár mindkét vesét. Ilyenkor már vesemedence-gyulladásról is beszélünk. Nemritkán a gyulladás a hólyaggal szomszédos szervekre, így a petefészekre vagy a méhre is átterjed.

Sok vizet kell inni

Az egyszerű hólyaghurut tünete a gyakori (akár félóránkénti) vizeletürítés, mely az esetek nagy részében égő fájdalommal jár, amely elsősorban a vizeletürítés végén jelentkezik. Ha súlyosabb a gyulladás, a vizelet véressé válhat, ugyanis a gyulladt hólyagnyálkahártya felszínén pontszerű vérzés jelentkezhet.
A hólyaghurut kezelésében az ún. vizeletfertőtlenítők, valamint az antibiotikumok játszanak vezető szerepet. Az utóbbiakból létezik kifejezetten a hólyaghurut kezelésére egyszeri adag is.

pink.hu

Szólj hozzá

You must be Bejelentkezve mint to post a comment.

Szavazz

RSS NemFM hirek

  • NemFM mobiltelefonokon
    Újból elindítottuk a NemFM webrádiónak a NOKIA szerverét. Kiprobáltuk, működik és vagány. Autóban is lehet ezután hallgatni, vagy akár az utcán fülcsihalcsival. A kódólás mp3 formátumra van állítva 32 kbps, ami azt jelenti, hogy nem kell a mobiloddal WiFi-hez csatlakoznod, hanem bőven elegendő a szolgáltató által biztosított sáv. A Nokiás fiúk szerint csak N […]
  • Hazaküldtük Lórit az Ünnepekre..
    Hallgasd meg a rádiós bejátszást! Neagu Lóránt a szerencsés nyertese a NemFM Karácsonyi üzemanyagjátéknak. Megtankoltuk a verdáját fullba. Lóránt a Gyimesekben fogja tölteni a téli ünnepeket. Gratulálunk neki s ti is.. Januártól hetente sorsolunk ki 10 liter üzemanyagot a hűséges hallgatóknak. Játékaink mottója marad a “Hallgass és nyerj!” Kellemes Ünnepeket […]
  • Hazaküldünk az Ünnepekre! (Játék)
    Hallgasd a NemFM webrádiót és nyerd meg a Karácsonyi (elég) nagydíjat, egy telitank üzemanyagot, hogy húzhass haza a téli Ünnepekre. Amikor azt hallod a rádióban zenék között, hogy a Mikulás nevet, vagy az Angyal repülni tanul, akkor rögtön küldj egy e-mailt a telitank[kukac]nemfm[pont]ro e-mail címre ami kell tartalmazza a telefonszámod és részt vehetesz a […]

Ugyanebben a kategóriában

remote host "twice.hu" not allowed
Horoszkóp 2012
Horoszkóp 2012

A 2012-es év bonyolultnak és kihívásokkal telinek ígérkezik, a csillagok állása szerint. A 12 csillagjegy [Bővebben]

Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!
Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!

A karácsony illetve az azt megelőző készülődés a legveszélyesebb időszaknak számít a világ legtöbb [Bővebben]

Állást keresel? Cseréld le a Facebook profilodat!
Állást keresel? Cseréld le a Facebook profilodat!

Állást keresel? Ragadj meg minden eszközt, és kelts pozitív benyomást akár Facebook profilod segítségével. [Bővebben]

Öltöztetés hiszti nélkül – hasznos tippek szülőknek
Öltöztetés hiszti nélkül – hasznos tippek szülőknek

Aki rohant már a pulóverrel az üvöltő másfél évese után, az visszasírja az első hónapokat, amikor gond [Bővebben]

Átverés vagy rejtélyes földönkívüli üzenet? A Voynich-kódex
Átverés vagy rejtélyes földönkívüli üzenet? A Voynich-kódex

Létezik egy olyan kézirat, melynek jelentését még a legsikeresebb kódfejtők sem tudták kideríteni. A [Bővebben]

Más írások