Boldog névnapot Ivó, Milán

Megmutatta magát a világ első teljes arcátültetéses betege

Megjelent a tévékamerák előtt hétfőn az a spanyol férfi, akin Spanyolországban először végeztek el teljes arcátültetést.


Hétfőn a nyilvánosság elé lépett az a spanyol férfi, akin a világon először végeztek el teljes arcátültetést. A 31 éves Oscar, akit márciusban műtöttek meg [1], a kórházból történt távozása előtt köszönetet mondott az orvosoknak, a donor rokonainak, valamint saját családjának. Oscar arca öt évvel ezelőtt roncsolódott, amikor véletlenül egy puska golyói találták el. A hétfői sajtókonferencián nehezen beszélt, mivel az ajkait nem tudta összezárni. Az új arca pedig erősen duzzadt volt. Sálat viselt a nyakán, hogy a hegeket eltakarja, a haját pedig a homlokába fésülte, hogy ne látszódjanak az ottani sebhelyek.

Klikk a többi képért!

Harminc fős orvoscsapat műtötte meg március 20-án a barcelonai Vall d’Hebron kórházban a férfit, aki nem tudott nyelni, rendesen lélegezni, és beszélni a sérülései miatt. A 24 órás operáció során új arccsontokat, arcizmokat, bőrt, ajkakat, fogínyt és fogakat, valamint szájpadlást kapott.  Joan Pere Barret, az orvoscsapat vezetője azt mondta hétfőn, hogy fokról fokra javul az állapota, de hosszú, nehéz és további kezelésekkel teli út áll előtte, amíg úgy tud nyelni, lélegezni és beszélni, mint a balesetet megelőzően. Oscar még nem tudja becsukni a szemeit, a szemöldökét viszont képes mozgatni, és tud mosolyogni is. Az orvosok a műtét során igyekeztek úgy alakítani új arcát, hogy az a régihez, ne pedig a donoréhoz hasonlítson.

A sajtókonferencián megszólalt Oscar nővére, aki elmondta: testvére minden vágya, hogy egy nap ismét vadásszon, horgásszon, vagy ha úgy tetszik, normális életet éljen, ahogy régen. “Immár úgy tud sétálni az utcán, hogy nem bámulják meg rémülten az emberek. Élvezi az együttlétet a családjával, mert érzi, hogy új életet kapott “ – mondta a férfi nővére.

Májusban egyébként Oscar sorstársa, a szintén spanyol Rafael vállalta fel, hogy az egész világnak megmutattja új külsejét [2]. Őt januárban műtötték meg, és Oscarral ellenétben csak arca alsó felén végeztek átültetést. Rafaelnél nem egy baleset miatt volt szükség a beavatkozásra, hanem neurofibromatózis [3] nevű betegség miatt.

velvet.hu

Szólj hozzá

You must be Bejelentkezve mint to post a comment.

Szavazz

RSS NemFM hirek

  • NemFM mobiltelefonokon
    Újból elindítottuk a NemFM webrádiónak a NOKIA szerverét. Kiprobáltuk, működik és vagány. Autóban is lehet ezután hallgatni, vagy akár az utcán fülcsihalcsival. A kódólás mp3 formátumra van állítva 32 kbps, ami azt jelenti, hogy nem kell a mobiloddal WiFi-hez csatlakoznod, hanem bőven elegendő a szolgáltató által biztosított sáv. A Nokiás fiúk szerint csak N […]
  • Hazaküldtük Lórit az Ünnepekre..
    Hallgasd meg a rádiós bejátszást! Neagu Lóránt a szerencsés nyertese a NemFM Karácsonyi üzemanyagjátéknak. Megtankoltuk a verdáját fullba. Lóránt a Gyimesekben fogja tölteni a téli ünnepeket. Gratulálunk neki s ti is.. Januártól hetente sorsolunk ki 10 liter üzemanyagot a hűséges hallgatóknak. Játékaink mottója marad a “Hallgass és nyerj!” Kellemes Ünnepeket […]
  • Hazaküldünk az Ünnepekre! (Játék)
    Hallgasd a NemFM webrádiót és nyerd meg a Karácsonyi (elég) nagydíjat, egy telitank üzemanyagot, hogy húzhass haza a téli Ünnepekre. Amikor azt hallod a rádióban zenék között, hogy a Mikulás nevet, vagy az Angyal repülni tanul, akkor rögtön küldj egy e-mailt a telitank[kukac]nemfm[pont]ro e-mail címre ami kell tartalmazza a telefonszámod és részt vehetesz a […]

Ugyanebben a kategóriában

remote host "twice.hu" not allowed
Horoszkóp 2012
Horoszkóp 2012

A 2012-es év bonyolultnak és kihívásokkal telinek ígérkezik, a csillagok állása szerint. A 12 csillagjegy [Bővebben]

Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!
Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!

A karácsony illetve az azt megelőző készülődés a legveszélyesebb időszaknak számít a világ legtöbb [Bővebben]

Ismét egy művész távozott – Öngyilkos lett Mary Zsuzsi
Ismét egy művész távozott – Öngyilkos lett Mary Zsuzsi

Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő, erősítette meg az MTI értesülését az elhunyt megnevezése nélkül a [Bővebben]

Vessző Társkereső a facebookon
Vessző Társkereső a facebookon

Magányos volt a Karácsony? Nincs kivel tölteni a Szilvesztert? Hideg az ágy és forró a bugyi? Itt a jó hír : [Bővebben]

Legszebb keresztmami
Legszebb keresztmami

Lesifotósunk székelyföldi túrája során egy keresztelőn vett részt, ahol felfedezte talán a világ legszebb [Bővebben]

Más írások