Boldog névnapot Ivó, Milán

Szentelt vízbe fulladt keresztelés közben egy csecsemő

Keresztelési ceremónia közben halt meg egy csecsemő. A másfél hónapos gyerek feltehetően az alámerítés közben fulladt meg, mert a pap nem takarta el az arcát. A szülők feljelentést tettek az ügyben, a moldovai papnak viszont nyoma veszett.


Keresztelés közben meghalt egy csecsemő egy moldovai településen – adta hírül a manna.ro [1]. A másfél hónapos gyerek feltehetően megfulladt, amikor a pap anélkül merítette bele a keresztelőmedencébe, hogy eltakarta volna az arcát.

A szertartást követően a szülők vették észre, hogy a baba már nem lélegzik, egyből egy orvosi rendelőbe vitték, de már ott sem tudtak segíteni rajta. A szülők most azt követelik az egyházkerület elöljáróitól és a rendőrségtől, hogy vonják felelősségre a papot, aki annyira megijedt attól, hogy bebizonyosodik, tényleg az ő felelőtlensége okozta a tragédiát, hogy elmenekült a településről. A lap információi szerint nyoma veszett, a telefont sem veszi fel.

Ehhez hasonló eset már történt tavaly Romániában: akkor Szeben megyében lett rosszul és halt meg egy csecsemő az alámerítést követően. A szülők akkor nem kérték a pap felelősségre vonását.

velvet.hu

Szólj hozzá

You must be Bejelentkezve mint to post a comment.

Szavazz

RSS NemFM hirek

  • NemFM mobiltelefonokon
    Újból elindítottuk a NemFM webrádiónak a NOKIA szerverét. Kiprobáltuk, működik és vagány. Autóban is lehet ezután hallgatni, vagy akár az utcán fülcsihalcsival. A kódólás mp3 formátumra van állítva 32 kbps, ami azt jelenti, hogy nem kell a mobiloddal WiFi-hez csatlakoznod, hanem bőven elegendő a szolgáltató által biztosított sáv. A Nokiás fiúk szerint csak N […]
  • Hazaküldtük Lórit az Ünnepekre..
    Hallgasd meg a rádiós bejátszást! Neagu Lóránt a szerencsés nyertese a NemFM Karácsonyi üzemanyagjátéknak. Megtankoltuk a verdáját fullba. Lóránt a Gyimesekben fogja tölteni a téli ünnepeket. Gratulálunk neki s ti is.. Januártól hetente sorsolunk ki 10 liter üzemanyagot a hűséges hallgatóknak. Játékaink mottója marad a “Hallgass és nyerj!” Kellemes Ünnepeket […]
  • Hazaküldünk az Ünnepekre! (Játék)
    Hallgasd a NemFM webrádiót és nyerd meg a Karácsonyi (elég) nagydíjat, egy telitank üzemanyagot, hogy húzhass haza a téli Ünnepekre. Amikor azt hallod a rádióban zenék között, hogy a Mikulás nevet, vagy az Angyal repülni tanul, akkor rögtön küldj egy e-mailt a telitank[kukac]nemfm[pont]ro e-mail címre ami kell tartalmazza a telefonszámod és részt vehetesz a […]

Ugyanebben a kategóriában

remote host "twice.hu" not allowed
Horoszkóp 2012
Horoszkóp 2012

A 2012-es év bonyolultnak és kihívásokkal telinek ígérkezik, a csillagok állása szerint. A 12 csillagjegy [Bővebben]

Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!
Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!

A karácsony illetve az azt megelőző készülődés a legveszélyesebb időszaknak számít a világ legtöbb [Bővebben]

Ismét egy művész távozott – Öngyilkos lett Mary Zsuzsi
Ismét egy művész távozott – Öngyilkos lett Mary Zsuzsi

Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő, erősítette meg az MTI értesülését az elhunyt megnevezése nélkül a [Bővebben]

Vessző Társkereső a facebookon
Vessző Társkereső a facebookon

Magányos volt a Karácsony? Nincs kivel tölteni a Szilvesztert? Hideg az ágy és forró a bugyi? Itt a jó hír : [Bővebben]

Legszebb keresztmami
Legszebb keresztmami

Lesifotósunk székelyföldi túrája során egy keresztelőn vett részt, ahol felfedezte talán a világ legszebb [Bővebben]

Más írások