Boldog névnapot Ádám

Alkotmányos jogunk szót emelni és békés, demokratikus úton fellépni autonómiatörekvéseink érdekében

Dob-Ban

Válasz az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét ért méltatlan támadásokra
Mind a látogatottság, mind a politikai párbeszéd szempontjából kiemelkedően sikeres volt a XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nem hiába követte akkora médiafigyelem az idei rendezvényeken elhangzottakat.


Miközben örülünk annak, hogy végre kellő mértékben sikerült felkelteni a román közvélemény figyelmét dolgaink iránt, ugyanakkor sajnálattal állapítjuk meg, hogy több mint húsz évvel a romániai rendszerváltozás után sem a hiteles tájékoztatást szolgálni hivatott média, sem a politikai elit nagy része nem volt képes meghaladni a sajátos romániai nacionálkommunizmusban gyökerező magyarellenes mentalitását.

Jobbára ezzel magyarázható mindaz a manipulatív félretájékoztatás és a sokszor a szélsőségesség határait súroló, nemzetállam-féltő politikusi megnyilatkozás, amely szervezetünk elnöke, Tőkés László ellen irányult tusnádfürdői előadásai nyomán.

A Demokrata Liberális Párt (DLP) képviselői – nyilván Traian Băsescu államelnök tusványosi jelenléte miatt – visszafogottabbak a bírálatban, csupán Koszovó említése sérti a fülüket.

A Nemzeti Liberális Párt (NLP) szóvivője viszont már egyenesen „alkotmány-ellenesnek és törvénytelennek” tartja Tőkés László kijelentéseit, bár a folytatásban – amikor a demokrata-liberális kollégákat arra szólítja fel, hogy vonják meg a politikai támogatást az erdélyi magyar EP-képviselőtől – kiderül, hogy nem is annyira az EP alelnökével van bajuk, hanem, – ellenzékben lévén – sokkal inkább az államelnökkel és a kormánypárttal van osztanivalójuk.

A szociáldemokrata-konzervatív pártszövetség (SZDP–KP) képviselői a legharsányabbak. Mintha szocialista munkaversenyt hirdettek volna, úgy születnek jobbnál jobb ötleteik Tőkés László „megbüntetésére”. A Konzervatív Párt elnöke az EP-alelnöki mandátumot kéri vissza, az SZDP Kolozs megyei elnöke pedig egyenesen az ügyészségnél jelenti fel az EMNT elnökét és kéri méltó szankcionálását.

És akkor még nem is szóltunk a Nagyrománia Párt (NRP) jeleseinek minősíthetetlen megnyilvánulásairól, mivel politikai súlytalanságuk miatt már szóra sem érdemesek.

Említésre érdemes viszont a román demokrata miniszterelnök, Emil Boc – civilben alkotmányjogász – kijelentése, mely szerint „az alkotmányt nem vitatni, hanem betartani kell”.

Mintha nem a szólás- és véleménynyilvánítás alkotmányos jogával élt volna Tőkés László, amikor megfogalmazta: „ahogyan a koszovói albánok ki tudták vívni függetlenségüket, mi székelyek miért ne tudnánk kivívni Székelyföld területi autonómiáját”.

Mintha nem a Románia Alkotmányában is garantált gyülekezési szabadság jogának gyakorlására, békés népgyűlésre szólította volna Székelyföld népét, amennyiben Bukarest nem veszi figyelembe az önálló fejlesztési régió, majd a sajátos jogállású közigazgatási régió kialakítására irányuló határozott igényt.

Mintha Tőkés László most az EMNT elnökeként és az Európai Parlament alelnökeként mást mondott volna, mint amit mondott püspökként és az RMDSZ tiszteletbeli elnökeként az elmúlt húsz évben, következetesen képviselve az erdélyi magyarok autonómiatörekvéseit.

Mintha az erdélyi magyarság nem békés, demokratikus és alkotmányos eszközökkel próbálkozna húsz éve helyzetének közjogi rendezésére, ez esetben az Európai Unióban működő pozitív mintákat és gyakorlatot követve.

Ez a nemzetállam-féltés kész anakronizmus a XXI. század Európájában. Talán ha az elmúlt években az ország kormányzásának felelősségét is vállaló pártok képviselőinek legalább fele ekkora buzgalommal védte volna az állampolgárok érdekeit és képviselték volna a közügyeket, mint amekkora hevülettel „védik az országot” Tőkés László elvszerű kijelentései ellenében – akkor minden bizonnyal a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság sem érte volna annyira védtelen állapotban Romániát, és nem lett volna szükséges szociális genocídiummal felérő megszorító intézkedéseket foganatosítani a lakosság többségének megnyomorítására.

Ideje volna már végre abbahagyni a hivatásos nemzetféltés és figyelemelterelés ezen régi-új gyakorlatát. Románia népe, nemzeti közösségei egyre kevésbé vezethetők félre demagóg, populista, nacionalista szólamokkal.

Temesvár, 2010. július 28.

Toró T. Tibor
az EMNT ügyvezető elnöke

Megtekintve: 370

Facebook beszólások:

Szólj hozzá

Szavazz

RSS NemFM hirek

  • NemFM Summer
    Nyár végére a NemFM elkezdi újból adásait sugározni. Folytatjuk az esti Trance/House műsorainkat is. Hallj oda ezután is.. […]
  • Szünetel a NemFM webkamera
    Még működik de nem sokáig. A nyári periódusra ki lesz kapcsolva a NemFM videókamerája, viszont egy másik szerverrel bővültünk. A jól megválogatott zenéket a Flashplayeren, vagy a két winampszerveren lehet hallgatni. Ősztől újból szerkesztett adásokkal jelentkezünk és akkor a kamerát is visszakapcsoljuk. Jó vételt mindenkinek. […]
  • NemFM / Éjjel Nappal
    Június 18. A NemFM-en érvénybe lép a Nap-éj egyenlőtlenség. A rádió ezután napi 14 órában vegyesen keveri neked a zenéket (Pop, Dance, Rock, Reggae, Alternativ, Indie) este kilenctől pedig a House, Club, Trance és hasonló tuctucok szorakoztatjak a hallgatókat és mindez azért mert itt a nyár. Minden hallgatónak kellemes nyarat kívánunk és kész. […]

Ugyanebben a kategóriában

20 millióan vannak veszélyben Pakisztánban
20 millióan vannak veszélyben Pakisztánban

Az ENSZ főtitkára szerint a pakisztáni árvíz a legnagyobb katasztrófa, amit valaha látott. Az esőzéseknek [Bővebben]

Román kémet fogtak Oroszországban
Román kémet fogtak Oroszországban

Moszkvában elfogták a román titkosszolgálat egy munkatársát, aki diplomataként dolgozott Oroszországban, [Bővebben]

Robbanás ölt meg három csecsemőt Bukarestben
Robbanás ölt meg három csecsemőt Bukarestben

Három csecsemőt megölt, két terhes nőt és nyolc újszülöttet pedig megsebesített egy egyelőre ismeretlen [Bővebben]

Kína már a világ második legnagyobb gazdasága
Kína már a világ második legnagyobb gazdasága

Kína három évtizedes lendületes gazdasági növekedés után elhódította Japántól a világ második legnagyobb [Bővebben]

Nemzetbiztonsági ügyet csinálnának a székelyföldi autonómiából
Nemzetbiztonsági ügyet csinálnának a székelyföldi autonómiából

Román politikusok úgy látják: indokolt, hogy az állam lépéseket tegyen. Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt [Bővebben]