Boldog névnapot Ivó, Milán

Le az őzekkel!

Megdöglesz Bambi!! – lehetne a 17 éves amerikai lány mottója, aki notóriusan őzeket gyilkol. Persze nem szándékosan, de ez az általa elgázolt állatkáknak már nem ad vigaszt.


Kacee Larson egy éve tette el láb alól első őz áldozatát, amikor éppen hazafelé tartott a fagylaltozóból, ahol dolgozik. Pár hónap telt csak el őzgázolás nélkül, mikor a lány éppen a templom felé menet újabb állat vérét ontotta ki. Hamarosan már négy halott vad száradt a lelkén, ezért a helyi pap felesége azt tanácsolta a neki, hogy imádkozzon, mielőtt autóba ül.

Le az őzekkel!
Sorozatban gázolta el az őzeket egy fiatal lány
Fotó: Bors

Lehet, hogy többre ment volna, ha inkább odafigyel, mert az ima nem hatott, sőt, amikor az ötödik őzet ütötte el, ő is megsérült a karján a kinyíló légzsáktól, a kocsija pedig összetört. Mivel a lány még nagyon fiatal, szegény őzikék még sokáig élhetnek rettegésben, hiszen ha ötven éven keresztül vezetni fog, és tartja az 5 őz/éves statisztikáját, összesen 250-et fog lemészárolni.
BorsOnline

Szólj hozzá

You must be Bejelentkezve mint to post a comment.

Szavazz

RSS NemFM hirek

  • NemFM mobiltelefonokon
    Újból elindítottuk a NemFM webrádiónak a NOKIA szerverét. Kiprobáltuk, működik és vagány. Autóban is lehet ezután hallgatni, vagy akár az utcán fülcsihalcsival. A kódólás mp3 formátumra van állítva 32 kbps, ami azt jelenti, hogy nem kell a mobiloddal WiFi-hez csatlakoznod, hanem bőven elegendő a szolgáltató által biztosított sáv. A Nokiás fiúk szerint csak N […]
  • Hazaküldtük Lórit az Ünnepekre..
    Hallgasd meg a rádiós bejátszást! Neagu Lóránt a szerencsés nyertese a NemFM Karácsonyi üzemanyagjátéknak. Megtankoltuk a verdáját fullba. Lóránt a Gyimesekben fogja tölteni a téli ünnepeket. Gratulálunk neki s ti is.. Januártól hetente sorsolunk ki 10 liter üzemanyagot a hűséges hallgatóknak. Játékaink mottója marad a “Hallgass és nyerj!” Kellemes Ünnepeket […]
  • Hazaküldünk az Ünnepekre! (Játék)
    Hallgasd a NemFM webrádiót és nyerd meg a Karácsonyi (elég) nagydíjat, egy telitank üzemanyagot, hogy húzhass haza a téli Ünnepekre. Amikor azt hallod a rádióban zenék között, hogy a Mikulás nevet, vagy az Angyal repülni tanul, akkor rögtön küldj egy e-mailt a telitank[kukac]nemfm[pont]ro e-mail címre ami kell tartalmazza a telefonszámod és részt vehetesz a […]

Ugyanebben a kategóriában

remote host "twice.hu" not allowed
Horoszkóp 2012
Horoszkóp 2012

A 2012-es év bonyolultnak és kihívásokkal telinek ígérkezik, a csillagok állása szerint. A 12 csillagjegy [Bővebben]

Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!
Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!

A karácsony illetve az azt megelőző készülődés a legveszélyesebb időszaknak számít a világ legtöbb [Bővebben]

Ismét egy művész távozott – Öngyilkos lett Mary Zsuzsi
Ismét egy művész távozott – Öngyilkos lett Mary Zsuzsi

Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő, erősítette meg az MTI értesülését az elhunyt megnevezése nélkül a [Bővebben]

Vessző Társkereső a facebookon
Vessző Társkereső a facebookon

Magányos volt a Karácsony? Nincs kivel tölteni a Szilvesztert? Hideg az ágy és forró a bugyi? Itt a jó hír : [Bővebben]

Legszebb keresztmami
Legszebb keresztmami

Lesifotósunk székelyföldi túrája során egy keresztelőn vett részt, ahol felfedezte talán a világ legszebb [Bővebben]

Más írások