Ha már az elmúlt héten csupa parasztokkal voltam körülvéve, legalább a hétvégén megadatott egy kis hozzám illő társaság. Meglátogatott ugyanis kuzinom, Ricardo herceg, a messzi Aragóniából.
Feláldoztam tíz sertést és öt marhát a tiszteletére, melyet Francis szakácsom tálalt elébünk, miután varázskezei félnapon keresztül művelték a lakománk áldozoatainak legízletesebb húsdarabjait. Másnap izlandi lovaimon kilovagoltam kuzinommal és kíséretünkkel a gondosan körülkerített bükkerdőmbe, ahol a következő költséges játékot űztük: kiválasztottunk öt erős izomzatú jobbágy hímpéldányt, akiket szabadon bocsájtottunk, hogy majd utána levadászhassuk őket.
A fairplay kedvéért kuzinommal előbb nekiláttunk, hogy elfogysszuk reggelinket, melyet kíséretemmel hozattam. Egy óra múltán jóllakottan ismét lóhátra ültünk, majd kíséretem és ötven vizsla segítségével elindultunk a menekülő parsztok nyomába. A játékszabályok felállításának során nyilván a parasztok érdekeit sem tévesztettük szem elől: amennyiben ebédidőig életben maradnak, megtarthatják életüket, valamint családtagjaik is életben maradhatnak, ha óhajtják.
A kiválasztottak feladatát az is megnehezítette, hogy a bekerített bükkerdő három különböző részén elejükbe küldettem három – darabonként tizenöt fős – kiéheztettett ordas-falkát. Ebédidőre ugyan három parasztott legyilkoltuk kuzinommal meg kíséretemel, a másik kettő szetrágott maradványaira pedig az erdő között találtunk, de ettől eltekintve elégedett voltam a saját és családjuk életéért harcoló parasztok akaraterejével. (Az ezt követő heteken dorgálásaimba foglalom majd a menekvő parasztjaim példaértékű akaraterejét.) Rábíztam kíséretemre az ordasok eltávolítását, én pedig visszavonultam kedves kuzinom társaságában a birtokomra.
A vágta közben mezőimről áradó pipacsillat elvegyült a szélfúvásban, mely hullámosra borzolta izlandi lovaim sörényét. Az ebéd során kuzinom beszámolt a jobbágyság köréből válogatott fiúkórusáról. Megtettszett kuzinom kreatív szórakozása, így eldöntöttem, hogy megalapítom a magam kasztrált kórusát. Még aznap délután orvosért küldtem, kuzinommal pedig összegyűjtöttünk hatvan serdülő parasztfiút, akiknek még nem mutált a hangja, azon célból, hogy belőlük válasszuk a húsz legügyesebbet, majd azokat kiheréltessük.
Már vacsorához közeledett az idő, mire a válogatás befejeződött. Úgy döntöttünk , hogy a kasztrálás folyamatát figyelemmel kísérjük, azonban a lakoma gondolata is igencsak vonzott, így megparancsoltam az orvosnak, hogy a kasztrálást a lakoma közben hajtsa végre. Munkához látott, mi pedig lákmározasba kezdtünk. Azonban a parasztújoncok undorító vonyítása egyre inkább sérteni kezdte füleinket. Hiába parancsoltam az ifjakra, hogy kussoljanak, mert a fájdalom az úr ajándéka és csak jobbá teszi őket, a rettentő vinnyogás miatt kénytelen voltam eltávolítani őket az ebédlőteremből. Így tovább élvezhettük lakománkat Ricardo kuzinommal, melyet később fűszeres viták és finomabbnál finomabb borok féktelen vedelése követett.
Másnap délig aludtunk az elhúzódott tivornya következtében. Reggel kuzinomat fejfájás és gyomorgörcs kínozta, de hát a nyugati urak gyomra csak mértékkel bírja a gyűrődést. Még aznap hazaindult birodalmi ügyei elvégzésének céljából (bár véleményem szerint ez csupán ürügy lehetett, nyilván kuzinom törékeny egészsége nem bírta a sok jót, melyben nálam dúskálhatott). Feláldoztam hát kilenc parasztomat, háta ezzel sikerül jó kedvre derítenem és maradásra bírnom az igencsak sápadt Ricardo herceget. Próbálkozásom azonban nem járt sikerrel. Búcsúzóul öt szűz parasztlányt bocsájtottam a rendelkezésére, hátha azok majd hazáig meggyógyítják bajaiból.
Később jómagam is nyugovóra tértem. Lelkiismeretem gyötört ugyan egy darabig, ugyanis a duhaj hétvége után számos birodalmi teendő várt reám. De a pihenés valahogy mégis édesebbnek tűnt a munkánál, s különben is, nem azért születtem úrnak,hogy dolgozzak, mint egy buta paraszt.
