Egy képregényfilmet lehet viszonylag jól összehozni, lásd Watchmen, lehet hatalmas sikerre vinni, lásd The Dark Knight, vagy kicsit hasonlóbb példa a cikk tárgyához a Kick-Ass. Végül egy képregényfilmet el is lehet cseszni. Nem kicsit. Tovább tudjátok.
A Losers nem annyira ismert képregény és film, nem is készült akkora költségvetésből, mint a többiek. De minden szépítés nélkül, irtó szarul van megcsinálva. Ezt próbálom meg alátámasztani a következőkben néhány, a filmből kiragadott példával, arra törekedve, hogy minél kevesebbet, vagy egyáltalán ne spoilerezzek.
Azzal kezdeném, hogy látszik, hogy a készítők sokat akartak vele, agyonpromózták, reklámozták, ahogy manapság a hollywood-i filmeket szokás. Kicsit talán túl komolyra is vették, megpróbálták a Watchmenből ismertté lett és a Supernaturalban is szereplő Jeffrey Dean Morgan-nel és az Avatar és Star Trek hosszúcombú hölgyével, Zoe Saldana-val eladni, mivel ők a produkció nagy nevei. Ja és ne feledkezzünk meg a Fantasic Four-os és Push-os Chris Evans-ról se, akit jövőre már Captain America bőrébe bújva láthatun. Remélem, nem vagyok egyedül azzal a nézettel, hogy a fantasztikus négyes lángcsóvája itt a kerek, sötétített szemüveg, a kis pofaszakáll és a szőkített haj + néhol a rózsaszín póló összhatásaként úgy néz ki, mint egy rossz, khm… ferdehajlamú. Az erőltetett poénosságával pedig még szánalmasabbá válik a Losersben az általa alakított Jensen karaktere.
A történet, ahogy az előzetes is ügyesen lelövi, olyan katonákból lett szökevényekről szól, akik egy árulás miatt bosszút esküsznek és egy pár év múlva feltűnő felettébb gyanús bombázóval (itt nem a fegyverre gondolok) állnak neki bosszújuk megvalósításának. Adnak nekik egy kis motivációt, egy kis dilemmázás is jön, aztán, durr bele. Hozzátenném, hogy a Clay és Aisha közötti konfliktus, egymással való bunyóval lerendezése teljesen szükségtelen volt, mindössze az erődemonstráció miatt került bele a filmbe, hogy Saldana megmutassa, nem rozsdásodott be az Avatar forgatása óta és képes még hasonló mozdulatokat a vászonra vinni, kitartó edzéseinek hála. De amikor ilyen erőltetett hatásvadász, poénszerűséggel próbálják tetézni a lány karakterét, hogy: „When I was little, I collected human ears.” – már túlzás és ez is szintén teljesen szükségtelen.
De ne ragadjunk le két karakternél. A csapatban van benga nigger, vicces és alkalmanként bepipuló fekete csávó, komoly, szótlan spanyol, és keményfiú, aki mellesleg az ész is. Legalábbis olyan mintha a csapatból csak ketten gondolkodnának, a többiek mintha ezt az adottságukat nem használnák, csak feladatuknak megfelelve sodródnak az eseményekkel. És itt a főgonosz is, akiből szintén sikerült nevetséges figurát kreálni: a könnyen megjegyezhető nevű Max, akihez nem könnyű közel jutni, mivel egy csapat jól képzett kommandós őrzi és akinek „főgonoszsága” abban merül ki, hogy egy rossz mozdulat miatt lepuffantja ernyőt tartó asszisztensnőjét. Köszönöm szépen, de az ilyen gonoszaktól a legbeszaribb óvodás sem fog sírva menekülni a szoba sarkába, hanem jót röhög rajta. Továbbá olyan fennhéjazó, hogy az már idegesítő: gorillájával úgy beszél, mintha éppen a hátsó feléből húzta volna elő, „ördögi”, de teljesen haszontalan tervét háromszor ismétli el, hogy fellsőbbrendűségét megmutassa a nézőnek, ezzel nézve a nézőt is teljesen hülyének.
Sok jelenet volt, ami idegesített, de hadd emeljek ki egyet ezen sok közül: amikor Jensen (Chris Evans) megpróbál beilleszkedni a hatalmas irodaépületben, hogy ellophassa a kódot, és bohócot csinálva magából menekül el, ami teljesen kiszámítható. A rendező, akit mellesleg Sylvain White-nak hívnak úgy gondolta, hogy be tudja adni azt a baklövést, hogy a másik hasonló épületben egy kalapos, még jobban feltűnő spanyol egy bazinagy távcsövessel be tud olvadni, hogy barátja segítségére siessen? A tökömre céloz poént már nem is részletezném.
Egyszóval van a filmben minden. Dilemma, poén, lassított kanapéjelenet, amiben Zoénak lehetősége van szexin vonaglani, (később pedig a cuki kis fencijére is vethet néhány pillantást a néző egy lövöldözős jelenet közben) counter strike játszás, egy kis robbantgatás ahol szükség van rá. Kell ennél több?
A válasz: nem kell. Ez éppen elég egy szórakoztató nyári agykikapcsolós mókához. Szó nincs róla, nem akarom a műfajt blamálni, hiszen nem várja el senki az ilyen filmektől, hogy életre szóló bölcsességek hangzzanak el benne. De így is üres. Aki pedig szereti a robbantgatást és a lövöldözést, annak kiváló csemege lehet ez az alkotás.
Tamás Attila (Spodzy)
