Boldog névnapot Ivó, Milán

Erdélyben csak a románoknak kell a Jobbik

A román politikusok egy része lámpással keresi az ürügyet arra, hogy a magyar érdekvédelem egészét lejárassa. Ezért sem hiányzik, hogy Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökét az EP-ben egy kuka tetejéről ebédelő Szegedi Csanáddal emlegessék egy lapon.


A Krónika című kolozsvári napilap és a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) egyaránt beszámol arról, hogy a Jobbik újabb baráti köröket tervez alapítani, miután a hétvégén létrehozta a marosvásárhelyit. A Krónika újságírója szerint a baj az, hogy a Jobbik a gesztusok szintjén el tudja hitetni a „forrófejűbb” vagy elkeseredettebb határon túliakkal, hogy érdemben is tesz értük valamit. A lap utal arra, hogy egy román konzervatív párti politikus vasárnap kérte Szegedi Csanádnak, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének Romániából való kitiltását. Ennek kapcsán a szerző megállapítja, hogy kellő rosszindulattal bármi belemagyarázható a Jobbik erdélyi haknizásaiba, és bizonyos körökből nem hiányzik a rosszindulat.

A szerző szerint a romániai magyaroknak az hiányzik a legkevésbé, hogy önrendelkezési törekvéseiket egy magángárdát gründoló, cigányozó-zsidózó párttal azonosítsák, vagy hogy Tőkés Lászlót, az Európai Parlament (EP) alelnökét „az EP-ben egy kuka tetejéről ebédelő Szegedi Csanáddal emlegessék egy lapon”. (A jobbikos képviselő azt mondta, rögtönzött ebédje egy „performansz” volt, amellyel a pazarlásra és a kényelmetlenségre akarta felhívni a figyelmet.) Ennek kivédése nemcsak az erdélyieken múlik – folytatja a szerző -, hanem az anyaországi kormánypártokon is, amelyeknek nem lenne szabad engedniük, hogy a határon túliakkal való közvetlen kapcsolattartást a Jobbik sajátítsa ki – olvasható a Krónikában.

Az ÚMSZ kommentátora is arra hívja fel a figyelmet, hogy az erdélyi magyar autonómiatörekvések lejáratásának legjobb eszköze, ha összemossák a szélsőséggel. Ezt annak kapcsán állapítja meg, hogy a román ügyészség bűnvádi eljárást indított a Székely Gárda három tagja ellen, akik Csíkszeredán antiszemita plakátot – Szégyelld magad! Már megint zsidónál vásároltál! – helyeztek el egy csíkszeredai bevásárlóközpont mellett. A lap idézi Szőcs Tibort, az egyik gyanúsítottat, aki szerint a román hatóságok az autonómia ügye melletti elkötelezettségük miatt nyomoznak ellenük.

Az újság kommentátora szerint ez provokáció, hiszen a plakáton szó sem volt autonómiáról csak antiszemitizmusról – a plakátot Szálasiék használták a nyilaskeresztes rémuralom alatt Magyarországon. Rámutat: a román politika hosszú ideje lámpással keresi a szélsőséges magyar szervezeteket, illetve az ilyen megnyilvánulásokat, hogy aztán rájuk hivatkozva a teljes magyar érdekvédelmet megbélyegezzék, lejárassák, esetleg betiltsák. A szerző szerint nem lehet kizárni, hogy a székely gárdások ostoba és olcsó provokációjukkal – tudatosan vagy akaratlanul – ennek a tervnek a megvalósításához nyújtanak segítő kezet – olvasható az ÚMSZ-ben.

A lap külön tudósításban számol be arról, hogy a magyar többségű Hargita megyei önkormányzat immár nemcsak finanszírozója, hanem társszervezője az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezte EMI-tábornak, amelynek egyik meghívottja az idén is Vona Gábor. A lap szerint a héten megrendezendő tábor támogatását tavaly óta szinte a kétszeresére növelte az önkormányzat az elmélyülő romániai gazdasági válság ellenére. Borboly Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott megyei önkormányzati elnök tavaly a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett önkormányzat nem működhet ideológiai szűrőként – írja az ÚMSZ.

NOL

Szólj hozzá

You must be Bejelentkezve mint to post a comment.

Szavazz

RSS NemFM hirek

  • NemFM mobiltelefonokon
    Újból elindítottuk a NemFM webrádiónak a NOKIA szerverét. Kiprobáltuk, működik és vagány. Autóban is lehet ezután hallgatni, vagy akár az utcán fülcsihalcsival. A kódólás mp3 formátumra van állítva 32 kbps, ami azt jelenti, hogy nem kell a mobiloddal WiFi-hez csatlakoznod, hanem bőven elegendő a szolgáltató által biztosított sáv. A Nokiás fiúk szerint csak N […]
  • Hazaküldtük Lórit az Ünnepekre..
    Hallgasd meg a rádiós bejátszást! Neagu Lóránt a szerencsés nyertese a NemFM Karácsonyi üzemanyagjátéknak. Megtankoltuk a verdáját fullba. Lóránt a Gyimesekben fogja tölteni a téli ünnepeket. Gratulálunk neki s ti is.. Januártól hetente sorsolunk ki 10 liter üzemanyagot a hűséges hallgatóknak. Játékaink mottója marad a “Hallgass és nyerj!” Kellemes Ünnepeket […]
  • Hazaküldünk az Ünnepekre! (Játék)
    Hallgasd a NemFM webrádiót és nyerd meg a Karácsonyi (elég) nagydíjat, egy telitank üzemanyagot, hogy húzhass haza a téli Ünnepekre. Amikor azt hallod a rádióban zenék között, hogy a Mikulás nevet, vagy az Angyal repülni tanul, akkor rögtön küldj egy e-mailt a telitank[kukac]nemfm[pont]ro e-mail címre ami kell tartalmazza a telefonszámod és részt vehetesz a […]

Ugyanebben a kategóriában

Megkezdődött Jacques Chirac korrupciós pere
Megkezdődött Jacques Chirac korrupciós pere

Párizs – Megkezdődött hétfő délután Jacques Chirac volt francia elnök korrupciós pere, de a 78 éves [Bővebben]

Egy tyúkper kellett a CIA lebuktatásához
Egy tyúkper kellett a CIA lebuktatásához

Két kis new yorki cég pereskedése fényt derített a CIA egyik legféltettebb titkára: a terrorizmus gyanújával [Bővebben]

Dale Farm: lejárt a határidő, a romáknak menniük kell
Dale Farm: lejárt a határidő, a romáknak menniük kell

Augusztus 31-ével lejárt a határidő, amit az angliai Basildon városának önkormányzata adott a Dale Farm [Bővebben]

Szabadlábra kerülhet Tóásó Előd
Szabadlábra kerülhet Tóásó Előd

A Toásó Előd ügyében bemutatott bizonyítékok a védőügyvédek egybehangzó véleménye szerint nem elegendőek [Bővebben]

Megölhették Kadhafi fiát
Megölhették Kadhafi fiát

Nem lehet tudni, valóban életét vesztette-e Szaif al-Arab, Moammer Kadhafi legkisebb fia. Tripoliban arról [Bővebben]

Más írások