Boldog névnapot Aranka

Férfivélemény: Érezni akarom az illatod!

Szex, szerelem, kapcsolatok, család, divat, karrier – az élet, aminek mi, nők csak az egyik aspektusát ismerjük. De hogyan látják Ők a dolgokat, akik állítólag a Marsról jöttek? Nyáron mintha az egész világ a párját keresné – legalábbis, aki szingli. Csoda-e, ha az illatoknak ilyenkor még a szokásosnál is fontosabb szerep jut?

Tudjátok, mi az, amivel akkor is kommunikálunk, amikor nem akarunk? Aminek köszönhetően az ellenkező nem képviselői gyakorlatilag már azelőtt, hogy egy szót is váltottunk volna velük, vagy akár csak egyetlen pillantást is vetettünk volna rájuk, csalhatatlanul tudják, akarjuk-e őket, illetve ők minket? Nos, a megoldás a feromon, egy olyan kémiai vegyület, ami a rovarokban és az állatokban éppúgy megtalálható, mint bennünk, emberekben.

Bármilyen furán hangzik is, végső soron a természetes szagunk, illetve illatunk az, ami irányítja a nemi viselkedésünket, és vonzóvá tesz minket mások számára… Ettől vagyunk tavasszal úgy bezsongva, ettől éled fel a pasikban a vadászösztön, a nőkben pedig a pártalálási láz. S hogy miért jó tudni mindezt? Például azért, mert ennél fogva egyáltalán nem mindegy, hogy milyen parfümöt választunk magunknak. Ha ugyanis kioltjuk vele a saját szagunkat, azzal biztosan öngólt lövünk. Egyfelől, mert lehet, hogy a kiszemelt nő gyanakodni kezd, szándékosan akarjuk elfedni a kellemetlen odőrt. Másfelől pedig ezzel pont azt az esélyt nem adjuk meg magunknak, hogy a másiknál beinduljon a természetes kémiai reakció. Márpedig a nők – tapasztalatom szerint – kifejezetten szexinek és vonzónak tartják, ha egy pasi frissen izzadt, és ez keveredik a parfümje illatával. (Az áporodott szag teljesen más lapra tartozik!)

Sőt, hogy a nők ezen a téren mennyire a saját orruknál fogva vezetnek minket, jelzi, hogy ha tetszik nekik valakinek az illata, azt megjegyzik, és még évekkel később sem felejtik el! Persze, ez ránk, pasikra is igaz lehet. Ezért van az, hogy amikor elmegy mellettünk valaki az utcán, aki ugyanazt az illatot használja, mint egy számunkra korábban fontos illető, az sok szép emléket idézhet fel bennünk…

pink.hu

Szólj hozzá

You must be Bejelentkezve mint to post a comment.

Szavazz

Szerinted mi fontosabb egy kapcsolatban?

RSS NemFM hirek

  • NemFM mobiltelefonokon
    Újból elindítottuk a NemFM webrádiónak a NOKIA szerverét. Kiprobáltuk, működik és vagány. Autóban is lehet ezután hallgatni, vagy akár az utcán fülcsihalcsival. A kódólás mp3 formátumra van állítva 32 kbps, ami azt jelenti, hogy nem kell a mobiloddal WiFi-hez csatlakoznod, hanem bőven elegendő a szolgáltató által biztosított sáv. A Nokiás fiúk szerint csak N […]
  • Hazaküldtük Lórit az Ünnepekre..
    Hallgasd meg a rádiós bejátszást! Neagu Lóránt a szerencsés nyertese a NemFM Karácsonyi üzemanyagjátéknak. Megtankoltuk a verdáját fullba. Lóránt a Gyimesekben fogja tölteni a téli ünnepeket. Gratulálunk neki s ti is.. Januártól hetente sorsolunk ki 10 liter üzemanyagot a hűséges hallgatóknak. Játékaink mottója marad a “Hallgass és nyerj!” Kellemes Ünnepeket […]
  • Hazaküldünk az Ünnepekre! (Játék)
    Hallgasd a NemFM webrádiót és nyerd meg a Karácsonyi (elég) nagydíjat, egy telitank üzemanyagot, hogy húzhass haza a téli Ünnepekre. Amikor azt hallod a rádióban zenék között, hogy a Mikulás nevet, vagy az Angyal repülni tanul, akkor rögtön küldj egy e-mailt a telitank[kukac]nemfm[pont]ro e-mail címre ami kell tartalmazza a telefonszámod és részt vehetesz a […]

Ugyanebben a kategóriában

remote host "twice.hu" not allowed
Horoszkóp 2012
Horoszkóp 2012

A 2012-es év bonyolultnak és kihívásokkal telinek ígérkezik, a csillagok állása szerint. A 12 csillagjegy [Bővebben]

Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!
Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!

A karácsony illetve az azt megelőző készülődés a legveszélyesebb időszaknak számít a világ legtöbb [Bővebben]

Állást keresel? Cseréld le a Facebook profilodat!
Állást keresel? Cseréld le a Facebook profilodat!

Állást keresel? Ragadj meg minden eszközt, és kelts pozitív benyomást akár Facebook profilod segítségével. [Bővebben]

Öltöztetés hiszti nélkül – hasznos tippek szülőknek
Öltöztetés hiszti nélkül – hasznos tippek szülőknek

Aki rohant már a pulóverrel az üvöltő másfél évese után, az visszasírja az első hónapokat, amikor gond [Bővebben]

Átverés vagy rejtélyes földönkívüli üzenet? A Voynich-kódex
Átverés vagy rejtélyes földönkívüli üzenet? A Voynich-kódex

Létezik egy olyan kézirat, melynek jelentését még a legsikeresebb kódfejtők sem tudták kideríteni. A [Bővebben]

Más írások