Kialakult az elődöntős mezőny. A döntő Kézdivásárhelyen lesz.
Augusztus 15-én lezárult a szavazás, és kialakult az Erdély Arca 2010 szépségverseny elődöntős mezőnye. Ötven lány jutott be, közülük harmincat a netzsűri választott ki, tízen-tízen pedig a net- és SMS-szavazásos toplista alapján kerültek az elődöntőbe.
A versenynaptárban tíznapos szünet következik, ez alatt az idő alatt az elődöntős lányok visszaigazolása és ellenőrzése zajlik. Ezután közlik az ötven elődöntős lány nevét. Szeptember elsején pedig kiderül, melyik tizenkét lány jut tovább.
A szeptember 2-a és 10-e közötti felkészítő táborozást követően a szépségverseny döntőjét a kézdivásárhelyi Vigadóban szeptember 10-én rendezik.
Háromszék
