Boldog névnapot Ivó, Milán

Foglyokkal pózolt az izraeli katonanő – megalázó fotókkal

Óriási botrányt kavart egy katonanő Izraelben, aki megkötözött palesztin foglyokkal készített közös képeket. A felvételeken a fiatal katona a rabok előtt pózol, akiknek a kezük és a szemük is be van kötve. A nő azon bukott le, hogy a képeket feltette a Facebookra is.


Irak szelleme Izraelben kísért. Akárcsak 2003-ban az amerikai katonák az iraki rabokkal, ismét katonák pózolnak foglyokkal azokon a fotókon, amelyek nemrég kerültek fel az internetre. A képeken azonban nem amerikai, hanem egy izraeli katonanő látható, amint megkötözött palesztin rabokkal fotózkodik. Az esetre azután derült fény, hogy a katona feltöltötte a fotókat a Facebook közösségi portálra.

Foglyokkal pózolt az izraeli katonanő – megalázó fotókkal
A nő most ismerősnek jelölné az egykori foglyokat
Fotó: BorsOnline

A képek megjelentek az izraeli médiában is, óriási felháborodást váltva ki a palesztinok körében. A felvételeket azonban maga az izraeli hadsereg is elítélte. A hadsereg szóvivője szégyenletesnek nevezte az esetet és közölte, a vezérkar azonnali vizsgálatot kezdeményezett a nő ellen. A pózoló katonát viszont nem valószínű, hogy felelősségre tudják vonni, két évvel ezelőtt ugyanis leszerelt a hadseregtől, így nem indíthatnak ellene katonai vizsgálatot. A nő egyébként egy internetes kommentjében azon elmélkedett, hogy vajon a palesztin foglyoknak van-e Facebook oldala, mert akkor bejelöli őket a képeken.
BorsOnline

Szólj hozzá

You must be Bejelentkezve mint to post a comment.

Szavazz

RSS NemFM hirek

  • NemFM mobiltelefonokon
    Újból elindítottuk a NemFM webrádiónak a NOKIA szerverét. Kiprobáltuk, működik és vagány. Autóban is lehet ezután hallgatni, vagy akár az utcán fülcsihalcsival. A kódólás mp3 formátumra van állítva 32 kbps, ami azt jelenti, hogy nem kell a mobiloddal WiFi-hez csatlakoznod, hanem bőven elegendő a szolgáltató által biztosított sáv. A Nokiás fiúk szerint csak N […]
  • Hazaküldtük Lórit az Ünnepekre..
    Hallgasd meg a rádiós bejátszást! Neagu Lóránt a szerencsés nyertese a NemFM Karácsonyi üzemanyagjátéknak. Megtankoltuk a verdáját fullba. Lóránt a Gyimesekben fogja tölteni a téli ünnepeket. Gratulálunk neki s ti is.. Januártól hetente sorsolunk ki 10 liter üzemanyagot a hűséges hallgatóknak. Játékaink mottója marad a “Hallgass és nyerj!” Kellemes Ünnepeket […]
  • Hazaküldünk az Ünnepekre! (Játék)
    Hallgasd a NemFM webrádiót és nyerd meg a Karácsonyi (elég) nagydíjat, egy telitank üzemanyagot, hogy húzhass haza a téli Ünnepekre. Amikor azt hallod a rádióban zenék között, hogy a Mikulás nevet, vagy az Angyal repülni tanul, akkor rögtön küldj egy e-mailt a telitank[kukac]nemfm[pont]ro e-mail címre ami kell tartalmazza a telefonszámod és részt vehetesz a […]

Ugyanebben a kategóriában

remote host "twice.hu" not allowed
Horoszkóp 2012
Horoszkóp 2012

A 2012-es év bonyolultnak és kihívásokkal telinek ígérkezik, a csillagok állása szerint. A 12 csillagjegy [Bővebben]

Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!
Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!

A karácsony illetve az azt megelőző készülődés a legveszélyesebb időszaknak számít a világ legtöbb [Bővebben]

Ismét egy művész távozott – Öngyilkos lett Mary Zsuzsi
Ismét egy művész távozott – Öngyilkos lett Mary Zsuzsi

Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő, erősítette meg az MTI értesülését az elhunyt megnevezése nélkül a [Bővebben]

Vessző Társkereső a facebookon
Vessző Társkereső a facebookon

Magányos volt a Karácsony? Nincs kivel tölteni a Szilvesztert? Hideg az ágy és forró a bugyi? Itt a jó hír : [Bővebben]

Legszebb keresztmami
Legszebb keresztmami

Lesifotósunk székelyföldi túrája során egy keresztelőn vett részt, ahol felfedezte talán a világ legszebb [Bővebben]

Más írások