Nyolc nagyértékű személygépkocsi is áldozata lett annak az összecsapásnak, melyben két befolyásos fővárosi banda tagjai estek egymásnak hétfő este.
Egy frissen szabadult banda tagjai és a jelenleg komoly befolyással bíró szervezet résztvevői csaptak össze egy értékes fémhulladék körül kialakult tulajdonjogi vitát követően hétfő este.

A két banda értékes fémhulladék miatt esett egymásnak (képünk illusztráció)
Fotó: Online
A XXIII. kerületben történt dulakodás során nyolc nagyértékű külföldi és magyar rendszámú személygépkocsi, valamint egy személy sérült meg. A hatóság 12 embert állított elő, az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomoz garázdaság és rongálás bűncselekményének gyanúja miatt.
A rendőrség a BorsOnline megkeresésére sem kívánt az ügyben további részleteket megosztani, így sem a sérült állapotáról, sem a vagyoni kárról nem adtak információt, de azt sem árulták el, hogy az összecsapásban mely banda tagjai vettek részt.
BorsOnline
