Boldog névnapot Dóra, Dorottya

‘Politizáló’ Archives

Szélsőséges elvek érvényesülnek a nemzetiségi oktatásban

Szélsőséges elvek érvényesülnek a nemzetiségi oktatásban

A pozsonyi  oktatásügyi minisztérium nem akar megválni attól a Ján Jarabától, akit 2008-ban,  Ján Mikolaj (Szlovák Nemzeti Párt – SNS) minisztersége idején neveztek ki a nemzetiségi alosztály élére. A minisztérium sajtóosztálya tagadja, hogy Jaraba [Bővebben]

Kiegyezni jött, de inkább égett a Jobbik

Kiegyezni jött, de inkább égett a Jobbik

Ami igaz, az igaz, és előbb-utóbb eléri a célját. Oda lézengett a kommunista KGST szelleme, amikor romániai sajtósokkal találkozott a magyar szélsőjobb, és az asztalt is csapkodták az elszakított nemzetrészek kifejezés miatt – tudósít bennünket a [Bővebben]

Erősödő szociális védőháló Háromszéken

Erősödő szociális védőháló Háromszéken

“Kovászna Megye Tanácsa négy évvel ezelőtt hirdetett meg először pályázatot szociális tevékenységgel foglalkozó szervezetek támogatására, első évben két, tavaly öt szervezet hat féle tevékenységre kapott finanszírozást. Idén 150 000 lejről [Bővebben]

Ahol a tankban vetnek ágyat

Ahol a tankban vetnek ágyat

Szászváros (Orăştie) határában igazi katonai bázist működtetnek az igazán „keményeknek”, akik azért kikapcsolódnának. Élménypark azoknak, akikben buzog a tesztoszteron – manna.ro riport.   [Bővebben]

Nem kisebbség a székelyföldi románság

Nem kisebbség a székelyföldi románság

„Nem vagyok hajlandó a Hargita és Kovászna megyei románokat úgy kezelni, mint egy kisebbséget, és a román államnak segítenie kellene nekik abban, hogy ők se érezzék magukat annak” – mondta a hétvégén Csíkszeredában Varujan Vosganian, a Nemzeti [Bővebben]

Felújítják a Bod Péter könyvtárat

Felújítják a Bod Péter könyvtárat

Három részre osztva, nagyjából három év alatt újítanák fel a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárat. A műemlék épület jelenlegi formájában nem felel meg a modern könyvtár követelményeinek.   [Bővebben]

Életfogytiglant is kaphat Budaházy

Életfogytiglant is kaphat Budaházy

Tagadta bűnösségét Budaházy György a szerda reggeli bombariadó után a délutáni órákban vádiratismertetéssel, majd a vádlottak meghallgatásával folytatódó büntetőperben a Fővárosi Bíróságon (FB).     [Bővebben]

Mit eszik az RMDSZ?

Mit eszik az RMDSZ?

Kíváncsiak voltunk, hogy mivel etetik a rommagyar politikusokat, hogy ilyen szépen ki vannak kerekedve és persze tudjuk azt is, hogy üres hassal nem lehet gondolkodni, ezért szinte állandó jelleggel gondoskodniuk kell arról, hogy tele hassal osszák az észt.   [Bővebben]

Tőkés: Kelemen Hunor neve nem a változást üzeni

Tőkés: Kelemen Hunor neve nem a változást üzeni

Bár jó néven veszik az RMDSZ új elnökétől, hogy együtt kíván működni velük az erdélyi magyar összefogás keretében, de Kelemen Hunor neve mégsem a változás üzenetét hordozza – nyilatkozta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) [Bővebben]

Rommá zúzták Kadhafi palotáját

Rommá zúzták Kadhafi palotáját

Tripoli – Felkelők foglalták el és döntötték romokba Moamer Kadhafi egyik vidéki erődítménynek is beillő palotáját.     [Bővebben]

 Page 2 of 16 « 1  2  3  4  5 » ...  Last » 

Nagyon FRISS

remote host "twice.hu" not allowed
Horoszkóp 2012

Horoszkóp 2012

A 2012-es év bonyolultnak és kihívásokkal telinek ígérkezik, a csillagok állása szerint. A 12 csillagjegy [Bővebben]

Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!

Íme a legbizarrabb karácsonyi balesetek!

A karácsony illetve az azt megelőző készülődés a legveszélyesebb időszaknak számít a világ legtöbb [Bővebben]

Állást keresel? Cseréld le a Facebook profilodat!

Állást keresel? Cseréld le a Facebook profilodat!

Állást keresel? Ragadj meg minden eszközt, és kelts pozitív benyomást akár Facebook profilod segítségével. [Bővebben]

6 kiló 2 hét alatt: fogyj fehérjével!

6 kiló 2 hét alatt: fogyj fehérjével!

A fehérjedús diéta nem csak azért nagyszerű, mert segítségével gyorsan fogyhatsz, hanem mert közben [Bővebben]

Öltöztetés hiszti nélkül – hasznos tippek szülőknek

Öltöztetés hiszti nélkül – hasznos tippek szülőknek

Aki rohant már a pulóverrel az üvöltő másfél évese után, az visszasírja az első hónapokat, amikor gond [Bővebben]

Új hozzászólások

Orsi elmondta

Megnyugtatlak,az a kép nem egy nagymellű nőt ábrázol :)Nem maradtál le semmiről. Elolvas

Bojte Johanna elmondta

Romániai roma, aki olaszba "dolgozik" ;)) es persze vallásos...vagy mi?:P =)) Elolvas

n elmondta

nice...miért pont a nagy mellnél hiányzik a kép? :) Elolvas

Tweets that mention Romániában terjeszkedik a MOL | vesszo.ro | Szórakoztató hírportál -- Topsy.com elmondta

This post was mentioned on Twitter by Geyza. Geyza said: RT @zoltanbarti Romániában terjeszkedik a MOL - Elolvas

n elmondta

a jolidon a legszebb ... Elolvas

Más írások